halványlila sötétellő  fényben lefelé csordul a szomorúság

s felfelé  ível a nap sugarai között  egy hajladozó bús ág

álarcos vidámság rózsaszín mosollyal kíséri a mulatságot

szelíd boldogsága fényt vezet távolra hol már felhőkben száll ott

nagy csomag haragot cipel a barna ruhában csapkodó mérgesség

azt akarja hogy lapáttal a lágy jókedvet elég mélyre temessék

a félelem és a bűnbánat találkozásakor hidegül a kék

durcás felhők  az égen csúfolódnak  maradt még belőlük egy marék

fokozatosan áttűnődnek a rongyos színek  tűz  földrengés támad

elszálldos az idő sokezer év múlva a világ úgyis elfárad