Ruff István Zalán:

Hürhitá, az aniqulai kosárköltő

Az aniqulai csodaajtón innen, de a magócál villámváron túl...

Nos, aki esetleg nem tudná, annak szívesen elmesélem, hogy Aniqula 15.436 négyzetkilométer területű ország. Államformája KÖZVETETTSÉG! Vagyis a társadalom élén a hulihuta áll, aki megosztja hatalmát az ország vezető rétegeivel. A nőkkel, azaz a lúfanyokkal, és a férfiakkal, akik lúfatyok. S azért közvetettség az államforma neve, mert a vezető döntéseit plakát formájában is kitűzik. Így aztán minden okos gondolat közvetett információforrássá alakul.

Az aniqulai nemesek, azaz a lúfanyok és lúfatyok minden év elején a közrendűek közül kiválasztanak egy kosárköltőt. Ennek a kosárköltőnek egy év alatt az a feladata, hogy nyolc világossárga vesszőkosarat kell megtöltenie a verseivel.

Egyszer a hulihuta ajánlatával minden lúfany és lúfaty Hürhitát, a rossz alkotót választotta kosárköltőnek. Azért választották éppen őt, hogy kiderüljön, kényszer hatására vajon tud-e jókat és többet alkotni?

Hürhitá lila blúzt és vörös szemüveget viselt, s arról volt híres, hogy ezidáig az összes versét csak olyan gyümölcsfákról írta, amelyek leveleiben már felbomlott a klorofill. Aniqulában mindenki tudta, hogy abban az évben ki a kosárköltő, ugyanis hófehér bakancsot kellett viselnie. Amikor kinevezték Hürhitát kosárköltőnek, akkor a hulihuta megtiltotta neki, hogy a gyümölcsfákról szóljon a nyolckosárnyi vers. Hürhitá kétségbeesésében egész éjjel azon törte a fejét, mi legyen költeményeinek a témája... Ahhoz hasonlatos sorokat írt, mint ez a kettő: "Fekete ajtó, barna jurta, zordon madár szárnya kurta" Reggel elolvasta, és elszörnyedt.

- Jaj, jaj milyen sors vár rám? Nem tudok én csak a gyümölcsfákról költeni! - sírdogált az ideiglenes kosárköltő.

Rápillantott a hófehér csizmájára, s úgy döntött, hogy befesti bíborra. Délután meglátogatta Memebró, aki a Tyúkkastély vezetője volt Aniqulában. A Tyúkkastélyban volt a sérült aniqulai madarak gyógyító központja. Memebrónak jobb lábát is toll fedte. Meglátta Hürhitát, és így szólt:

- Ó, jaj mi történt a hófehér bakancsoddal?

­ De jó, hogy megjöttél kedves Tyúkkastély vezető barátom! Így legalább láthatod, micsoda szégyen... micsoda szégyen! Nincs a fejemben ihlet! Tizenkilenc ecsetvonással bíborra váltottam a bakancsom színét!

­ Nincs a fejedben ihlet? A költői ihlet a lélekben terem! A testi ihletekből tevékenység születik, nem verssorok! Lelki ihlet pedig csak élményekből kel életre! - szökdécselt tollas lábán Memebró.

­ Szinte mindig csak a házamban tartózkodom! Az ablakomból pedig csak a Városi Gyümölcsfakertet láthatom! Nem fűződnek máshoz érzelmeim! A kényszertől minden csak rosszabb lesz! Nézd, itt van nyolc kosár oly üresen, akár bennem az ihlet! - hadarta Hürhitá.

Ezután útnak indultak ihletet keresni.

Kanyarogtak jobbra, kanyarogtak balra, s egyszer csak a közeli patak vizében Orgoment, a tenor hangján éneklő fűhátú medvét pillantották meg. A fűhátú medvék köztudottan citromsárga vagy bordó színűek, s jókedvükben virágzik a hátuk... Házukat zöldre festik a hátukon növő fű miatt. Hiúságuknak köszönhetően mindig van náluk kistükör.

A fa tövében Lirvitán, a sztíló gömbölyödött. A sztílók szőrgombócok, akik a kukurizfakertek parancsnokai. A kukurizfa virágai a szeretetpuffancsok. Aki ezeket a puffancsokat beszippantja, jóságosabb lénnyé válik.

Az állatok köszöntek egymásnak. Szomorúan ballagott egymás mellett Memebró és Hürhitá. Meglátta őket a sztíló, és rájuk rikácsolt:

­ Miféle menet ez? Minek ez a nagy bú az ábrázatotokon?

Memebró és Hürhitá ijedtségükben így feleltek:

­ Szerencsés délutánt kívánunk, ha már nem tudtál köszönni! Dehogy szomorkodunk mi! Csak meglehetősen figyelünk! - mondta a tollaslábú.

­ Minek az a nagy figyelem? - kérdezte Lirvitán, a sztíló.

­ Nagy baj van! Hürhitának nincs lelki ihlete! Mondd csak, te véletlenül nem találkoztál ihlettel? - érdeklődött Memebró.

Orgomen is odament közben, és így szólalt meg:

­ Ihlet? Ő meg kicsoda? És hol lakik? - Orgomen most megpróbált bariton hangon beszélni, hogy komolyabbnak tűnjön.

Memebró megmutatta Hürhitá befestett bakancsát, és ezt mondta:

­ Oktondi kérdés! Az ihlet nem élőlény, hanem a lélekben lakozó, a versíráshoz nélkülözhetetlen, sőt elengedhetetlen érzés!

Ekkor Hürhitá kétségbeesetten feljajdult:

­ Megszűnik a kosárköltő szokás, ha ihletrekedésem marad!

Az állatok mindnyájan tanakodni kezdtek, hogyan segíthetnének Hürhitának.

Egyszer csak erős petróleumillatot éreztek. A homokos talajon pedig Fofri, a majlor léptei hallatszódtak. A majlorok rövid ormányú, és kurta farkú, változó színekben előforduló állatok, akik tudják szabályozni, hogy melyik fülük legyen látható. Megörökítik az illatokat, azokat lapokra kenik, és illatos könyveket gyártanak belőlük. Léteznek például petróleumlámpa illatú, viaszgyertya illatú, mocsáritörpe szagú könyvek is!

Fofri egy petróleumos könyvet cipelt magával. Lirvitán udvariatlanul elbeszélte neki Hürhitá gondját.

­ Szívesen neked adom ezen illatozó találmányt! Tán... ha szagolgatod, akkor sok gondolat jut majd róla az eszedbe!

Az állatok örvendeztek. Megbeszélték, hogy mindannyian segítenek megmenteni a kosárköltő szokást, és Hürhitát. A következő hetekben Lirvitán rendszeresen elhívta a pöttyös rokolyájú Hürhitát a Nagycitromvári Kukurizfa Kertbe, hogy ő porozza be a szeretetpuffancsokat.

Orgomen is segített. A fűhátú medvék legkedvesebb szórakozása a motorozás. Orgomen elvitte Hürhitát egy 18 kilométeres körtúrára, és egy foszforeszkáló motorszerviz fölött volt a szállásuk. A túra közben a fűhátú medve olyan kitűnően érezte magát, hogy a hátán virágzott a fű.

Fofrival az illatos könyvek gyárába utaztak, ahol végigszagolták mind a 350 illatos könyvet, és kísérleteztek új illatok előállításával is. Hürhitá egy üveg zuzmós ablakkeretillatot vitt haza. Otthon bekente vele a legvastagabb rajzfüzetét.

Memebró egy nyirkos őszi napon meghívót küldött Hürhitának. A Tyúkkastélyba hívta meg. A kosárköltő egész ősszel segített a sérült madaraknak. Kiszedte a faroktollukból a beleakadt tárgyakat, bekötözte beteg szárnyaikat.

Eljött a havas időszak. Hürhitá a szép nyári és őszi élményekből új szavakat állított össze. S végre azt érezte, hogy új, eddig még ismeretlen ihletek kelnek benne életre! Felment a padlásra, és a mestergerendán üldögélve, három hét alatt csak verseket írt! Barátainak megköszönte, hogy segítettek rajta. A bakancsa újra fehér lett, mert lekopott róla a festék a sok jövés-menésben.

A számtalan verstől szinte felpuffadtak a kosarak. Mind a nyolc tele lett!

Letelt az egy év. A hulihuta, valamint a nemesek az Országház kupolájában nagy kedvvel olvasták a nyolckosárnyi verset. Furcsálkoztak, hogy a versek a Tyúkkastélyról, illatos könyvekről, kukurizfákról, és foszforeszkáló motorszervizről szólnak.

Annyira tetszettek nekik a versek, hogy jutalmul fölvették Hürhitát a lúfanyok közé, és kikiáltották őt a közvetettség örökös aniqulai kosárköltőjének!

A híres ünnepségre Hürhitá meghívta a barátait is. Mindenki előtt így köszönte meg nekik a segítségüket:

­ Valaha ihlet nélküli költő voltam, de megtanítottatok arra, hogy az ihlet kibontakozásához sok-sok élmény, és szeretet szükséges! Gyűjtsetek ti is ilyen csodálatos érzéseket!

Az állatok örvendeztek, és mindenki nagyon elégedett volt.

Érdemes megfontolni az örökös aniqulai kosárköltő tanácsát...

Menjetek el ti is ihletet gyűjteni!

2012. április

Díj:

2012. IX. Janikovszky Éva meseíró pályázat - I. helyezett

[vissza]