Varázskönyvét kinyitja az északi szél,

S zöld csillagjaival hosszú útra kél.

Türkiz papucsát rőt szakállával befonja.

A déli szél rózsát szakít, kibomlik kontya.

A pufók nyugati szél párnát ereget,

hogy befedjen vele minden tehenet.

De a keleti szél, a szerénységnek bölcse,

Csak olvas, mint almafa lebegő gyümölcse.

Az azúr téli szél ciklámen asztalán,

bíbor tündérkéi sorakoznak ám.

Kikeletté változnak! Rabságuknak vége.

S önmagukat festik a rég nem látott égre...